Kilóg-e a lóláb? – azaz mit adott szánkba a vallás?

A keresztény mivolt mindig nagy szerepet játszott az életemben, már kisgyermekkoromban ismertem a legfőbb imákat, s jóval iskola előtt betéve tudtam a liturgiát. Nem vagyok elvakult hívő, manapság már – sajnos – nem veszek részt minden vasárnap a misén, de ettől nem lettem Istentől elrugaszkodott ember, még ha néhol szabadabban is értelmezem a Szentírást; de a mai világban, valljuk be, nehéz is lenne másképp. Most viszont nem feltétlenül a hitről lesz szó, főleg nem az enyém boncolgatásáról, hanem hogy a vallás és a hozzá kapcsolódó gondolatkörök mit adtak a magyar nyelvnek, s általa mindnyájunknak; tehát mely frázisaink, szófordulataink vezethetők vissza rá.

Több, jól ismert szólás-mondásunk is a Húsvéthoz, annak témaköréhez kötődik. Ilyen például a mosom kezeimet, tehát áthárítom a felelősséget; ezt tette ezzel a gesztussal Pilátus is, aki a népre hárította át a Jézus feletti ítélkezés terhét. Az Ecce Homo! Íme az ember! is legalább ennyire ismert, s ugyanazon bibliai szereplők körében hangzott el. Munkácsy Mihály ezt választotta egyik leghíresebb festményének címéül, amely Jézus elítélésének pillanatát ábrázolja; de Friedrich ​Nietzsche az önéletrajzi esszéjének címadásakor is e mellett döntött. Az árulkodó Júdás, nem kap piros tojást egy hangzatos közmondás, amit leginkább gyermekek szájából hallhatunk, ám mégis komoly háttere van, hiszen a Jézust eláruló Iskarióti Júdást nevezi meg. Talán az ártatlan, mint a ma született bárány kép- és szóvilágát használjuk a leggyakrabban. A fiatal juh – a Bibliában ugyan egyéves áldozati állatokról van szó, de mégis – az ártatlanság megtestesítőjeként vonult be a köztudatba. Jézus az Isten báránya, aki feláldozta magát az emberi bűnök, bűneink jóvátételéért.

Isten háza, azaz a templom kulcsfontosságú, hiszen az a hívők gyülekezőhelye. A papok elsősorban itt közvetítik a tanokat. Tudvalevő, hogy eme egyházi tisztviselők lemondanak a földi javaikról, tehát a templom (a díszítésektől eltekintve, amik inkább az állhatatosság megnyilvánulási formái) egy szerény hely. Innen eredhet a szegény, mint a templom egere szóláshasonlat, hiszen ott biztos nincs dorbézolás és nagy lakoma, így nem jut semmi az egereknek sem.

Isten tízparancsolatából a második, hogy „Isten nevét hiába (szádra) ne vedd!”, azaz tiszteld őt. Ennek ellenére számos frázisunkban, közmondásunkban és szólásunkban benne foglaltatik, s legtöbbször automatikusan használjuk, nem is gondolunk magára az Úrra. Ha valaki az Isten háta mögött lakik, az nagyon félreeső helyet választott magának otthonául. Sokszor hangzik fel az elkerülő óhaj/felkiáltás: Isten ments! azért, hogy nehogy valamiféle rossz megtörténjen. Bizonyítani az őszinteséget az Isten látja lelkemet! kifejezéssel lehet, de mondhatom azt is, hogy Isten a megmondhatója, hogy igazat beszélek. A megérdemelt juss munkából lesz, hisz Isten is munkáért fizet. Lélekemelő dolog Isten nevében adni valamit, azaz ingyen, s erre a válasz: Isten fizesse meg!

A vasárnapi pihenőnap megtartása kötelező kellene, hogy legyen, hisz Isten is megpihent a hetedik napon. Számos szólásban és közmondásban nyomatékosító erővel bír Isten megnevezése, ilyen, ha valakit derekasan, vagyis Isten igazában (én úgy ismerem és használom, hogy Isten igazából) megvernek. Aztán ott vannak azok az emberek, akiknek fölvitte az isten a dolgát, de a becstelenek ne feledjék, hogy Isten sem nem siet, sem nem felejt és hogy Isten nem ver bottal.

Lucifer, az ördög vagy a sátán (de megnevezhető Azazelként vagy Helélként is) képzete a pokol tüzével mindenkit megihletett és / vagy elgondolkodtatott már. Vannak sokatmondó, egyértelmű kifejezések (Kerüli a jót, mint az ördög a szentelt vizet, amit eredetileg vallásgyűlölőkre használtak), ám tudjátok-e, hogy a címben jelölt kilóg a lóláb szólás valójában mit takar? Bizony, jól sejtitek, az ördöghöz van köze, méghozzá oly módon, hogy régen úgy vélték, hogy ha emberi alakot ölt is, akkor is kilátszik a lólába (patkója). Hát a Lucifer című sorozatból ez kimaradt; de talán jobb is így. S ugyan minden szentnek maga felé hajlik a keze, ne felejtsük a mértéket és a becsületet, mert kinek szél a hite, – pokol az üdvössége.

A legtöbb bibliai szólás, idézet tanító szándékú (példabeszédek). Ilyen például az egy tál lencséért kifejezés; Ézsau adta el ennyikéért elsőszülöttségi jogát. Abban a szent minutumban e kiváltság semmit sem ért neki, a pillanatnyi élvezetért (az ő esetében: az éhség csökkentéséért) feladta saját becsületét. Ez könnyen ráhúzható a világunk számos momentumára: megalkuvásokra, megcsalásokra stb. Intő közmondás még a ki szelet vet, vihart arat, vagyis ne szítsunk vitákat, mert csak nagyobb kalamajkában találjuk magunkat. Továbbá ne rágalmazzunk embereket, például kígyót-békát kiáltani valakire sosem szül jót, már csak azért sem, mert a kifejezés a boszorkányüldözésekhez nyúlik vissza. Átokszórásnál gyakran kap szerepet a vallás, bár nem sok minden áll távolabb tőle. Az Isten verje meg! kifejezés rosszakarásnál használatos, de mondják azt is, hogy úgy elverem, hogy Isten sem veszi le róla. Vannak jó kis okosságok is, bár ezeket inkább az idősebb korosztály beszédében érdemes keresni, úgymint a ki Istenben bízik, nem csalatkozik; ki Istennel kezdi, Istennel végzi.

Azt hiszem, hogy ezt a témakört hosszasan lehetne még taglalni, de most inkább elgondolkodtatásra biztatnálak titeket. Ti milyen hangzatos szólást vagy közmondást ismertek, ami kapcsolható a témához?

Fotó: Alka Tímea